A. O. Esther: Frigg rokkája I.

Fülszöveg:

"Valaki  vár valahol, akivel összetartozol, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld.

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal...

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett... Noha a férfi tuja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba...

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is...

Frigg rokkája azonban könyörtelen... Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?"

Az első könyvem volt az írónőtől és nagyon megfogott. Már annak idején a fülszövege alapján érdekesnek találtam, de így az olvasás után még jobban tetszik/tetszett a történet. Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert vitt magával a történet, és a szerkesztési stílusa is segíti az olvasót; a párbeszédek dinamikussá teszik nincsenek több oldalnyi leírások, amelyekbe esetenként már bele-bele unnánk és ezek nélkül sincs hiányérzetem, számomra egy teljes egészet alkot a könyv.

Maga a történet is érdekes, a hőseink a 21. századból csöppenek hirtelen, egy varázslatnak köszönhetően a 10. századba - a sötét középkorba a vikingek közé, ahol meg kell tanulniuk boldogulni. Már alapvetően ettől érdekesnek ígérkezik a történet és egy kiváló alapként szolgál, továbbá fűszerezi még nem kevés misztikum, és egy különleges szerelem is a sztorit.

Itt szeretném megjegyezni, hogy minden elismerésem az írónőnek, mert egy kiválóan felépített világot tárt elénk, a karakterek kidolgozottak, mindannyiukat eltudtam képzelni, mindenkire emlékszem, megismertem őket, elém tárult a személyiségük.

Nem akarok sokat a történetről írni, mert egyszerűen olvasni kell. Számomra azonban megdöbbentő volt, ahogy indít a regény. Egy tragédia, veszteség, amely során a Sommerland-testvéreket ismét egymáshoz sodorja az élet. Már itt érezhető volt, hogy közöttük sokkal több van a testvéri szeretetnél; egyfajta bajtársiasság, mély barátság és bizalom húzódik meg mögötte. Ekkor még csak érezzük, azonban a későbbiek során, ahogy halad a történet kiderül, hogy min alapszik ez.

"-Felnőttem? Húszévesen? Szerinted így néz ki egy normális felnőtt? 

Alex elmosolyodott, és megcirógatta a lány dühös arcát. 

-Hát, igen, szerintem határozottan úgy festesz, mint egy felnőtt nő. Normálisnak, mondjuk, nem mondanálak."

Sonja karakterét nagyon megkedveltem a történet során. Érdekes személyiség tárul elénk, miközben megismerkedünk vele. Érezhető, hogy a "karmikus álmai" hatással vannak az életére, és bizonyos mértékig ebből is ered a visszahúzódása, azonban a testvére és annak zenekara mellett biztonságban érzi magát és a későbbiekben Einarr mellett is; mellettük kivirul és kinyílik a karakter. Mindezek mellett egy nagyon erős, harcos jellem is elénk tárul, aki küzd önmagáért, és azokért akiket szeret. 

Alex karaktere is érdekes. A védelmező nagy testvér, a rockzenész, aki ugyanakkor rendkívül érzékeny is. Éleslátása már-már csodálatra méltó, és ezzel nem egyszer húzza ki a csávából barátait a középkorban.

Még egy karakter nem elhanyagolható Einarr, hiszen ő még a másik kulcsfigura ebben a történetben. A hatalmas viking harcos, akinek megdobban a szíve egy "dalnok" lány iránt, de nem is gondolná, hogy valaha is esélye lehet a szerelmüknek. Einarr a külseje és a viking mivolta ellenére egy érző, érzékeny ember képét mutatja vissza a lapokról, aki a szeretteiért mindre képes. Bár már a történet vége felé ő is rádöbben arra, hogy boszorkány anyja (Brenna) nagyban megnehezíti majd az életét.

"Sonja már nem félt. A zene és ő egyek voltak. Már nem fogta vissza a hangját, sem a dal teret követelő erejét. A Scarborough fairt énekelte, és amikor a szám felénél tartott, megpillantotta az egyetlen szempárt, amit keresett. Einarr csodálattal, féltéssel, büszkeséggel vegyes szerelemmel nézte őt. Sonja arca felragyogott, (...)"

A többi karaktert is bátran kiemelhettem volna még, hiszen mindannyian nagyon jól kidolgozottak; a rock banda tagjai: Leif és James, vagy akár Einarr testvérei: Marcus, Asa, Hakon, de Laetitia-t is említhettem volna.

Nagyon tetszett az egészben az, ahogy az írónő elindította egy felütéssel a történetet és gyakorlatilag úgy épült az, mondhatni tégláról-téglára mintegy ház. Nem tört meg sehol sem a sztori, az olvasás során számomra nem voltak nem oda illő részek. A történet szálak váltakozása sem volt fárasztó - mindig a kellő pillanatban jött a váltás. Külön tetszik, hogy azért a skandináv mitológiára épít, hiszen maga Frigg rokkája onnan ered, és erre fűzi fel a misztikus, boszorkánysággal átszőtt történetet. Ugyanakkor mindennek ellenére nem hiányzik a sztoriból egy cseppnyi humor sem, ezek is nagyon jó helyen vannak a történetben egyáltalán nem érzi az ember tolakodónak, vagy túl erőltetettnek. Mindezek mellett számos szép és tartalmas gondolatot is fel-fel csillant a történet. 

"Mindannyian cipelünk fájó dolgokat, és mindenkinek a magáé tűnik a legnehezebbnek... Az élet már csak ilyen. De nézd a dolgok jó oldalát! Valami csoda folytán ugyanoda sodródtunk, így van kivel megbeszélni a kétségeinket és a félelmeinket."

A másik dolog, amiért nagyon oda voltam: a versek (vagy dalszövegek)... gyönyörűek voltak és rettentő találóak, szinte már-már hallottam ahogy Sonja és Alex énekli őket. Továbbá rendkívüliek a karmikus utalások, amelyek már szinte hátborzongatóak, ahogy bele vannak szőve a történetbe és azt olvasva, csak csodálkozik az ember, hogy micsoda apróságok és mekkora jelentőségük lett a kötet végére.

Egy dolog volt, ami olvasás során egyszer-kétszer feltűnt nekem: Einarr esetenként 10. századi viking harcos létére meglehetősen 21. századi stílusban fogalmazza meg a mondani valóját. Ezzel szemben viszont a gondolkodása, és a megnyilvánulásai számomra teljesen korhűek voltak. Az előbbit az olvasás után betudtam annak, hogy Einarr Frigg rokkáján keresztül képes a 21. századba menni, ezért az ottani emberekkel való találkozás valamiképp nyomot hagyott rajta. (Ezzel ki is mentettem őt szépen :) )

Összességében nagyon tetszett a könyv, és várom a folytatást, hiszen számos nyitott kérdés maradt még, amelyek remélem a jövőben megválaszolást nyernek. Ez különösen megnyerő a történetben, hiszen az írónő véleményem szerint számtalan nyitott kaput hagyott még, amelyek kíváncsivá teszik az olvasót, és érdeklődéssel tekint a folytatások elé. A történet vége meg egyszerűen kínzás... kérem szépen így nem lehet befejezni egy könyvet! Ennek az első résznek a legnagyobb nyitott kérdése a vége, ilyen függővéget... mikor befejeztem ettől lettem rosszul... egyből a folytatást szerettem volna, hiszen nem lehet az, hogy ilyen befejezés után sokat főjek a levemben, hogy mi lesz az általam megszeretett karakterekkel...

Értékelés: 5/5 - Nagyon szerettem a könyvet, minden betűjét, nem volt olyan pillanata, amikor untatott volna, teljesen magába szippantott a világ. (Arról nem is beszélve, hogy gyönyörű kiadású könyv!)

Külön köszönet:

Nagyon szépen köszönöm az írónőnek, A. O. Esthernek! Nagyon megtisztelt azzal, hogy küldött nekem ebből a csodálatos történetből egy példányt, és így egy különleges olvasmányélményt tudhatok a magaménak. Még egyszer köszönöm! :)

On Sai: Scar

Mielőtt belekezdtem volna ebbe a könyvbe nagyon tartottam tőle, leginkább a témája miatt, és ezért nem is vágtam bele korábban. Nekem valahogy nem jött össze a kis fejemben a sci-fi világ a kereszténységgel, és ha igazán őszinte akarok lenni a vallásos téma volt az, ami kétségeket ébresztett bennem. Mindig fenntartásaim vannak a hasonló témájú könyvekkel kapcsolatban, de végül mégis belevágtam a Scarba és nem bántam meg.

Mielőtt belekezdenék a könyvvel kapcsolatos "élményeim" taglalásába, muszáj hangsúlyoznom, hogy ez a sorozat nem olyan mint a Calderon, és aki arra számít, hogy hasonló könnyed hangvételű, vicces történetben lesz része, az egy kicsit csalódni fog ezen a téren. Azonban senki kedvét nem akarom elvenni a Szivárgó sötétség sorozattól, ezért gyorsan megjegyezném, hogy a Scar sem mellőzi a humort. Vannak benne vicces megnyilvánulások a szereplők részéről, amelyeken jót mosolyog az olvasó. 

"A Biblia nem egy szerelési útmutató a Hogyan bütyköld meg a világot sorozatból!"

Az igazat megvallva, saját részemről elmondhatom, hogy nem is vártam egy Calderon stílusú könyvet, már a téma miatt sem, és nem is hiányzott az a fajta humor, pedig Calderon kalandjait is olvastam már és mindkét könyvet imádtam.

Mindezek után azzal kezdeném, hogy még én magam se gondoltam volna, de már az olvasás legelső pillanataiban beszippantott ez a könyv. Az "sejtelmes" Előszó után alig vártam, hogy "visszaröppenjek az időben" és megismerjem a történetet - Scar történetét.

"-Üdvözlöm a Scar P'Soluth Ember-mentál Interplanetáris Kiképzőiskola végzős növendékeit, mind a mentálokat, mind az embereket. Mielőtt kiteszik a lábukat innen, hogy kémek, űrorvosok vagy egyszerű bolygóközi tisztviselők legyenek, még vár önökre egy történet. Hogy betöltsék a feladatukat, a világ védelmét, valamit tudniuk kell."

Már így utólag nem tudom eldönteni, hogy tényleg Scar történetét olvastam-e. Nem igazán éreztem a kötet címadó szereplőjét olyan nagyon hangsúlyosnak és kiemelkedőnek, bár igaz, hogy a történet körülötte forgott leginkább, róla szólt. Mégis Scar mellett számora a két mentál is meglehetősen nagy súllyal szerepelt a könyvben. Emiatt se nagyon érzem a történetet igazán Scarénak. 

Maga a kötet által bemutatott világ nagyon jól kidolgozott, felépített. Tetszett, hogy olvasóként belecsöppentem ebbe a sci-fi világba, és az olvasás folyamatában ismertem meg ennek a jellegzetességeit. Magamtól jöttem rá, hogy egyes dolgok mit jelentenek és a szóhasználat (az ebben a világban uralkodó szleng) se volt zavaró, nem kellett azon gondolkodnom, hogy mi mit jelent - egyértelmű volt. Emellett érdekes környezetet adott maga az időszak is, amelyben a történet játszódik - egy vallás háború utáni korszak, melyben még az eltelt idő ellenére is jelen vannak a múlt sérelmei.

A történet maga 4 szálon fut, a 4 központi szereplőn - Scaron, Artúron, Donon és Lucyn - keresztül. Egy-egy részben az ő szemszögükből ismerjük meg az eseményeket, sőt betekintést nyerünk a múltjukba is, és a történet sodrásában ez a 4 fő szál, 4 szereplő története összefonódik. Az események végkifejlete számomra meglepő fordulat volt, sose gondoltam volna, hogy a legősibb ellentétre lyukad ki a legvégén a sztori és mégis ez volt a legjobb az egész történetben, mert ebben a környezetben még érdekesebbé vált ez.

Az emberek és a mentálok közötti különbség is nagyon érdekfeszítő volt. A mentálok által képviselt, már-már túlontúl sarkított racionális és bizonyos mértékig, esetenként érzelemmentes gondolkodás nagyon érdekes volt a számomra. Főleg, hogy mindenre keresték a racionális magyarázatot, és mégis akad közöttük egy renegát, aki másképp áll a dolgokhoz és ez fűszerezi igazán az ő társadalmukat, és magát a történetet is. Emellett az emberek, ezen belül is a keresztények szerepe, hogy gyakorlatilag ebben a világban üldözöttek, és Isten szerepe a keresztény társadalmon belül. Már maga az a tény, hogy egy rejtőzködő szektát alkotnak a vallás hívei, és mégis számomra a legérdekesebb az volt, hogy az általuk csodált Isten testet ölt, megjelenik, kommunikál - jól fogalmazzák meg a mentálok: entitásként van jelen ebben a világban. 

"-Isten vagy? Vagy vannak olyanok még, mint te? 

Vannak olyanok, mint te? - kérdezett vissza Isten, és elvett egy újabb süteményt."

A két, számomra háttérben meghúzódó szerelmi szál is adott egy kis ízt a történetnek. Nem volt tolakodó, és még jobban hangsúlyozta, érzékeltette a két társadalom közötti különbséget, viszont össze is kapcsolta a karaktereket.

A 4 szereplő közül hozzám leginkább Scar és Don került közel, velük szimpatizáltam a leginkább, a hozzájuk kapcsolódó részeket szerettem a leginkább olvasni. Lucy-vel kapcsolatban már vannak ellenérzéseim, nagyon szerettem volna szeretni, de mégis valahogy amikor őt olvastam sokszor ellenérzéseket váltott ki belőlem, nekem ő nem lett szimpatikus (nem idegesített, de nem is szerettem meg). Számomra ő egy megosztó figura volt a könyvben. Artúr nálam közömbös maradt, az ő karakterével kapcsolatban kicsit azt éreztem, hogy kiszakadt a komfort zónájából és azóta több-kevesebb sikerrel önmagát keresi, és a kora ellenére gyakorlatilag az események következtében kezd felnőtté válni, és veszi észre ténylegesen, hogy mi zajlik körülötte a világban. Rajtuk kívül még van egy szereplő, akit muszáj kiemelnem, ő pedig Chester lenne a trónörökös. Nálam ő volt a legnagyobb játékos a történetben; még nem igazán tudom őt hova rakni magamban, de remélem a folytatások során egyre tisztábbá válik majd az ő szerepe. Mégis vele kapcsolatban valahogy úgy érzem, hogy még nagyon sok meglepetést tartogat majd a jövőben az olvasók számára.

Összességében az egész könyv nagy hatást gyakorolt rám, más-más téren. Az írónő mesterien bánik a szereplőivel és az általa teremtett világgal. Olvasás közben számomra megelevenedett a történet, a szereplők életre keltek.  Nagy elismerésem ezért, mert szerintem ezt a legnehezebb elérni. Mint ahogy említettem a vallásos téma miatt ódzkodtam, de kellemesen csalódtam egyáltalán nem arra számítottam, ami kaptam; és ez a vetület is meglehetősen körültekintően kidolgozott volt, szerves egységként illeszkedett a történetbe.

Értékelés: 5/4,5 - Nem avattam kedvencemmé a Scart, viszont egy nagyon érdekes olvasmány volt, és nagyon is megérte időt szakítani rá. Nem egy szokványos történet, és pont ezért kapja el már a legelején, az ilyen, kicsit rendhagyó történetekre éhező olvasót.

Gaura Ágnes: Lángmarta örökség

Egy sikeres múzsa szabadítás, egy átkozott balszerencsés széria és egy tengerentúli lidércnyomás után sem válik egyszerűbbé Bori élete. Ebben az újabb kötetben egy őse által ráhagyott hagyaték nehezíti meg az életét hősnőnknek.

Mondanom se kell, hogy az előző kötet sokat sejtető befejezése után alig vártam, hogy a kezembe vehessem ezt az újabb történetet. Kíváncsian vártam, hogy mi kerül ki az írónő kezei közül, mivel lepi meg az olvasóit, hogyan folytatódnak a kalandok. Őszintén szólva én személy szerint nem támasztottam semmilyen elvárást sem, mert ezt megelőzően bármilyen esetleges félelem vetődött fel bennem, vagy gondolat foszlányom támadt azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a folytatásban, mindig megcáfolódtam, így ez alkalommal hagytam magam meglepetni - és igen vártam nagyon a könyvet, hogy megjelenjen.

Azért sejtéseim voltak a kötettel kapcsolatban, főleg mikor napvilágot látott a cím, de már a Lidércnyomást követően maradtak számomra olyan nyitott kérdések, amelyek sejtettem, hogy ebben a kötetben lesznek megválaszolva, vagy ha nem is válaszolja meg számomra, akkor bővül tisztábbá válik valamelyest. A címnél maradva sejtettem, hogy a korábbiak során már felmerült "ellopott levél" kavarja majd meg az állóvizet, de azt álmomba se gondoltam volna, hogy ebből egy mennyire összetett történet alakul majd ki.

"Sokféleképpen szembetalálkozhatunk a saját múltunkkal. Elmehetünk egy múzeumba, vagy nézhetünk régről fennmaradó romokat, és átérezhetjük, hogy hosszú és izgalmas történelemmel egy nagyobb egységhez, az emberiséghez tartozunk. A személyes múltunk már más kérdés."

A történet is e bizonyos hagyaték köré épül fel. Mi is tulajdonképpen ez az örökség? Ki, hogyan, kinek és miért szerezze meg? Ekörül forog a cselekmény és már magában az izgalmas, hogy Borival együtt pontról-pontra jutunk el egyes kérdések megválaszolásához, melyek újabb kérdéseket vetnek fel.
A borítóból is sejthető, hogy Egyiptom is jelentős szerepet kap ebben a kötetben. Ez nem feltétlenül érheti meglepetésként az olvasót, mégis elképesztő volt, hogy milyen szervesen beépült a történetbe, és egyáltalán nem teszi idegenné. Ez lehet azért nem lepett meg annyira, mert Boriból mindig előtör az egyiptológus, vagy azért nem, mert engem is eleve érdekel ez az ősi kultúra... ez már rejtély marad.

Számomra ebben a kötetben a karakter fejlődés is tetten érhető. Valószínűleg ez korábban is megvolt, de nekem valahogy most érett be, most éreztem a szereplőkön azokat a változásokat, melyek az előző kötetekben "megélt" események következményei. Talán úgy is fogalmazhatnék, most lett igazán szembetűnő az, ami az előző kötetekben folyamatosan építkezett.
Borinál ez leginkább a vámpírokhoz való hozzáállásában ütközött ki. Természetesen még mindig megvan az egészséges ellenszenv, ami egy vámpirológustól, akit "Csapolónak" becéznek elvárható, de már ő maga is észre veszi, hogy nem feltétlen gyűlölet dominál és olyan dolgok történnek, amelyeket korábban elképzelni se tudott volna.

"Nem vagyok komplett, hogy egy vámpírra bízom az utolsó üzenetemet, gondoltam. Mégis, valahogy megnyugtató volt olyan hírmondót választani, aki egyrészt nem hal meg, mivel eleve halott, (...)"

Attilánál se múlt el következmények nélkül múzsacsók... valamelyest visszatért régi énje, a tapló főnök, aki abban leli örömét, hogy Bori idegeire mászik a különböző megjegyzéseivel. Nekem mégis az volt vele kapcsolatban a hátsó, külön bejáratú gondolatom, hogy azért mély nyomokat hagyott benne a szenvedélyekkel teli múzsacsókolta időszak.

"(...), csak ne kelljen még egyszer átélnem azt az őrült szenvedélyt. Tényleg azt hittem, hogy belepusztulok a szerelembe. Na az rohadtra kínos volt."

Emellett azért említésre méltó, hogy Fehérholló igen hosszú időszakra visszanyúló múltjának egy töredéke is megjelenik előttünk. Ezzel valahogy egyre közelebb kerül ő is az olvasóhoz akarva-akaratlanul.
Most csak hármukat emeltem így ki igazán. Azonban mellettük feltűnnek újabb karakterek, sőt előkerülnek régiek, akik még okoznak/okoztak meglepetéseket.

Mindent egybevéve nagyon tetszett ez a történet is, megérte a várakozást kétségtelen. Újabb jól kidolgozott, fordulatos, izgalmas, folyamatosan építkező cselekménnyel találtam szembe magam, amiből nem hiányozhattak a már jól megszokott Bori-féle elmés riposztok, hiszen ezek adják ennek az egész sorozatnak a stílusát, az esszenciáját. Mindezek mellett érzem a rengeteg háttérmunkát, és ez még jobban kivívja az elismerésem.
A történet befejezését követően meg csak egy kérdés merül fel: "MI LESZ ITT MÉG???". Komolyan nagyon kíváncsian várom már megint a folytatást, mert nem lehet így kétségek közt hánykódva hagyni az olvasót.

Értékelés: 5/5 - Hihetetlen volt, engem nagyon vitt magával és folyamatos olvasásra késztetett, mert sose tudhattam előre, hogy mi jön még.

Gaura Ágnes: Lidércnyomás

Honnan is indítsam a gondolataimat? Ez a könyv is tetszett, bár voltak félelmeim vele kapcsolatban. Az első könyvnél - Vámpírok múzsája - attól tartottam, hogy magyar környezetben játszódik; ennél a kötetnél pedig pont attól tartottam, hogy Amerikában. Na erre varrjon bárki is gombot, még én magam se tudom megmagyarázni, hogyan jutottam el eddig. Mégis valahogyan rendhagyónak érzem ezt részt… valószínűleg a környezet miatt is, meg maga történet is, talán úgy tudnám ezt a legjobban megfogalmazni: Az írónő kiragadott minket a komfortzónákból és megpróbáltuk, hogy másképp és máshol is működik-e ez az egész „Boriverzum”. Mindenesetre nem csalódtam… továbbra sem, sőt egyre kiforrottabbnak érzem a könyveket.

A történettel kapcsolatban, már a kötetcímmel leragadtam, hogy te "Úristen" mi fog már megint történni szegény Borival, mit él át a múzsa szabadítás és egy igen jól sikerült átok után. Nem kellett csalódnom, de most társa is akadt nem egyedül élte meg a „lidércnyomást”. Bár meg kell valljam, most volt egy kis gondom magával a karakterrel. Néha kezdett Bori átesni a ló túloldalára… voltak hiszti rohamok, amik nem igazán vallanak rá - bár ezt néha én is a szexuális frusztráltságnak tudtam be, mint egyesek; az is már a „személyiségéhez” tartozik, hogy kicsit fázis késéssel jön rá arra, hogy igazán mit is szeretne (ezt leginkább a magánéletére értem) és ezzel csavarint egy kicsit a sztorin, ilyenkor kezdi el várni az olvasó, hogy mit hoz majd a "jövő", a következő kötet.

"Egy máglyán égek, gondoltam, egy hatalmas máglyán, ahol mindjárt elszabadul a pokol tüze. És, basszus, mit csinálok? Mosolygok. A lángok elharapóznak, a tűz még ott is fáj, ahová el sem érhet, és én csak mosolygok."

A karakterek ismét bővülnek… többet szerepelt a kötetben Eric Bowman, hiszen ő látja vendégül hőseinket, érdekes hiszen ő eddig is fel-fel tűnt, most viszont szerephez is jut. Mellette a természetfelettiek köre is bővül… újabb egyedekkel ismerkedünk meg.

A történetnek is van egy kerete. Boriék egy esküvőre utaznak, de nem szórakozni, hanem dolgozni és közbeiktatnak egy szépségversenyt is. Maga az esküvő adja a keretet leginkább… hiszen az esküvőre mennek, és a sztori az esküvővel, majd a hazaérkezéssel ér véget; közben pedig robog a cselekmény. Ebből a szempontból is rendhagyónak tekinthető ez a kötet, mivel ilyen keretbe ágyazott a sztori. Tetszett ez a vonal és jól felépített volt az egész történet. Mindennek jelentősége volt, még akkor is ha a kezdetek kezdetén ezt nem hittük volna. Igaz számomra néha kicsit megült a történet, de ez nem volt annyira vészes… később, a tovább olvasással jöttem rá, hogy ezeknek a részeknek is volt jelentőségük.

Összességében egy nagyon jól megírt könyv. Tetszett, vitt magával, mert érdekelt, hogy hova fog mégis kilyukadni az egész történet, nem volt kiszámítható most sem, apránként állt össze a kép. Egy puzzle-höz tudnám hasonlítani leginkább most ezt… A szereplőkkel együtt raktuk ki a kirakós darabkáit és állt össze végül a kép. Ezért tetszett nekem olyan nagyon.

Még muszáj megemlítenem, hogy azért is szeretem nagyon ezeket a könyveket, mert érzem a beléjük fektetett energiát és a rengeteg munkát, ami az írónőt dicséri. Nagyon becsülöm ezt, mert azt az érzetet kelti bennem, hogy engem, az olvasót akar szórakoztatni, én/mi vagyunk a fontosak, és csak olyan kapukat hagy számomra/számunkra nyitva, amelyek bezárását a folytatásokra tartogatja.

Értékelés: 5/5 - Szépen épült az egész történet, minden szereplőnek volt feladata, jelentősége, és várom a folytatást, hogy mit hoz még a jövő. :)

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse

Ez a könyv is annyira jó volt!!! Nagyon szerettem, és nagyon megszerettem Borit, a kalandjait, valamint az egész környezetet, a világot, amit Gaura Ágnes teremtett. Nem hittem volna, de könyvről könyvre emeli a lécet az írónő és sorra meg is ugorja ezeket az akadályokat (mondom ezt két könyv után és megelőlegezem a továbbiakra is… elfogódott lettem nagyon :) ). Itt muszáj kitérnem arra, hogy amikor megkaparintottam a könyvet egyből fel kellett lapoznom, hogy mi történik Borival, mert a Vámpírok múzsájának befejezése után egyszerűen nem volt nyugtom. Ilyen bevezető után le se tagadhatom, hogy rajongó lettem és már alig várom, hogy olvashassam a következő kötetet.

Mi is tetszett a könyvben??? Hát úgy minden. :) Szinte nem is telt el sok "idő" történetileg a két kötet között. Bori élete kezd egyenesbe jönni gyakorlatilag minden téren, de ekkor jön a csavar és eköré épül az egész történet. Hősnőnknek nem elég az átok, ami sújtja, emellett még számos akadállyal kell szembenéznie és olyan szituációk adódnak, amelyekre az első kötet olvasása után nem is számítottunk volna. Maga az átok még nem minden, a múzsa sztori is folytatódik valamelyest… más köntösben ugyan, de akár azt is mondhatnám, hogy egy fajta ok-okozati történéseknek is tanúi vagyunk az új kihívások mellett. (Mindenképpen el kell olvasnunk az első részt ahhoz, hogy ezt a kötetet követni tudjuk.)

A főbb karakterekkel már korábban megismerkedtünk, de azért bővül a kör és újabbak kerülnek képbe ebben a részben, akik eddig is jelen voltak ugyan, de most szerephez is jutnak - gondolok itt a Hajós família "vezetőjére" Jakabra leginkább, de akár Esztert is említhetném. Továbbra is lenyűgöz mennyire kidolgozottak a karakterek, érezni az olvasás során, hogy nagy hangsúly van rajtuk és azon is, milyenek ők, egyből megjegyzi őket az olvasó, mert személyiséggel bírnak és akár a való életben is létezhetnének. Borit és Attilát továbbra is nagyon kedvelem, ezt a történetet is ők vitték el, köréjük épül és nagyon élvezetes mindig a kettejük párbeszéde - akármilyen körülmények között is találják magukat ők ketten. Bori nyelve még az "átkozott balszerencséjében" sem veszít az éléből. (Tudom, hogy itt már gyakorlatilag ismétlem önmagam, de ha egyszer nem tudok mást mondani…)

„-Ki kell ábrándítsalak, nem szokásom mások alvó barátnőit lesmásolni. Különben is, azt mondtad, arra gyanakszol, hogy megátkoztak téged, nem pedig arra, hogy rám raktak valami szerelmi bűbájt, amitől elfelejtem, mennyire kimondhatatlanul nem vagy a zsánerem - élcelődött a maga megszokott tapló stílusában. 

-Gondoltam, egy jól eltalált átokba ez nagyon is belefért –(…)– Ennél nagyobb balszerencsét már nem is tudnék elképzelni.”

Dinamikus maga a sztori, mindig tartogat valamilyen meglepő fordulatot, csavart, ami miatt muszáj tovább olvasni. Egyáltalán nem volt kiszámítható a történet. Őszintén megvallva mindig okozott meglepetést és minden várakozásomat felülmúlta a cselekmény alakulása. Ezért is tetszett annyira, nem volt unalmas, valamint nem történt meg az se, amitől félhettem volna, hogy véletlen Bori a számos sorscsapás közepette elkezd idegesíteni. Egyszerűen hihetetlen, nem csalódtam a karakterben… bár ezen az előző kötet megpróbáltatásait tekintve nem kellene csodálkoznom.

Ez a könyv számomra letehetetlen volt. Minden elismerésem Gaura Ágnesnek, mert olyat alkotott, ami beszippantja az olvasót, és amíg nem ér a történet végére nem ereszti. Meg kell valljam ezt a könyvet is úgy tettem le, mint az előzőt, mikor befejeztem, vagyis az volt az első gondolatom: "Hol a következő rész, mert most azonnal olvasnom kell!!!". Már ebből is látszik, hogy nagyon jó volt a történet, amit a kezemben tartottam.

Értékelés: 5/5* - Nagyon tetszett ez a rész! (Nem tudok mást írni és nem tudom, hogy leírni… olvasni kell és akkor érthetővé válik, hogy csak ennyit írok.)

Egy utolsó megjegyzés a végére: A Vámpírok múzsájával kapcsolatos bejegyzésnél elmaradt, de most pótlom a hiányosságom. Nem nagyon szoktam ilyeneket nézni, mert ugyebár "könyvet nem a borítója alapján veszünk", de ennek a könyvnek annyira szép és karakteres a borítója, hogyha kirakom nem kíván más képet a bejegyzés. Ezért nagy dicséret a borító készítőjének, és a kiadónak.

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus volt! Egy barátnőm ajánlására vágtam bele és mondanom sem kell, hogy nem csalódtam. Féltem tőle,  zavaró lesz számomra az, hogy a történet színhelyéül Magyarország szolgál. Azonban ez a félelmem nem igazolódott be, annyira elvitt a történet. Persze bemelegítésként már korábban elolvastam Gaura Ágnes novelláját a Démoni színjátékot, mely a Borbíró Bori sorozat előzmény novellájának tekinthető. Már ezzel a kis novellával megnyert arra, hogy el akarjam olvasni a könyveket. Tehát mondjuk azt, hogy gyakorlatilag dupla ajánlással indultam neki a történetnek.

A sztori maga nem is Magyarországon indul, hanem Amerikában egy konferenciával, amelyen Bori részt vesz. Megismerjük Bori barátait, hiszen a konferencia résztvevőin kívül más barátai nincsenek a munkája miatt. Ezen a konferencián találkozik a vámpirológia területén elismert szaktekintéllyel is, aki ritkán jelenik meg a nagy nyilvánosság előtt - Eric Bowmannal. A konferencia ideje alatt derül ki az is, hogy Bori munkahelye megszűnik - történetesen a Vámpír Kutató Intézet, ahol Bori vámpirológusként dolgozik/dolgozott. Gyakorlatilag innen és ezzel indulnak be az események és megjegyezném, hogy semmilyen körülmény sem elhanyagolható, amelyről olvasunk, összeér a történet.

Bori hazaérkezik Magyarországra és kap egy "állásajánlatot", vagyis pontosabban egy megbízást Sebes Attilától, aki a nemzetbiztonságnál dolgozik. Ennek a megbízásnak a lényege, hogy Bori épüljön be az IQ-vámpírok közé, akik felvételt hirdetnek és a soraik közé immáron emberek is jelentkezhetnek. Bori és Attila viszonya finoman szólva se rózsás, kapcsolatuk a folyamatos szóváltásban és acsarkodásban teljesül ki. Mégis ezek nagyon vidám perceket szereznek az olvasónak. Én kimondottan szerettem, amikor piszkálódtak egymással és jókat nevettem a beszólásokon. Itt állapítottam meg, hogy Borit sosem hagyja cserben csípős nyelve (és ez a történet során többször be is bizonyosodik).

„– Na végre! – mondta idegesen a telefonba köszönés helyett.– Azt hittem, már megettek. 

– Az még csak ezután jön – feleltem. – Később elmesélem, addig viszont töltsd le nekem a netről, és nyomtasd ki Poe egyik novelláját! Poe. Pé mint Pista, O, mint Ottó és E mint Elemér. 

– Te most bunkózol velem? 

– Igen. Kicsit frusztrált vagyok, és nincs kin levezetnem.”

Ahogy egyre jobban mélyedünk bele Borival együtt az események sodrásába, fény derül arra a rejtélyre, hogy az IQ-vámpírok miért bővítik a soraikat és hogy miért van szükségük Borira.

Mint már fentebb említettem, én előbb ismerkedtem meg Borival az előzmény novellának köszönhetően, ezért nekem kapásból feltűnt a könyvben a Démoni színjátékra utalás, és emlékeztem is a történetre. Továbbá már a novellánál megfogott az, hogy a cím mennyire beszédes - természetesen ez már csak akkor derül ki, mikor az ember lánya olvassa a könyvet. Egyébként ez nekem nagyon tetszik, sokkal élvezetesebb így az olvasás.

Nagyon érdekes, jól felépített és lebilincselő a történet, mindig tartogat valamit az olvasó számára. Az írónő stílusa meg egyszerűen rabul ejtő, nagyon jól bánik a szavakkal, és minden karakter jól kidolgozott. Tetszettek a magyar nevek: Béla és Koppány, akik vámpírok, az utóbbi IQ-vámpír; Kristóf a vérmedve és még sorolhatnám. Borit kimondottan imádtam; egyszerűen hihetetlen, hogy mindenre van egy frappáns megjegyzése hol ténylegesen, hol gondolatban.

Engem nagyon megfogott, egy idő után már nem tudtam letenni és gyorsan a végére jártam Bori aktuális kalandjának. A végére tartogatott még elvarratlan szálakat Gaura Ágnes, amelyek felcsigázzák az olvasót és elérik azt, hogy mindenképpen folytatást kívánjon a "VÉGE az első kötetnek" kifejezés után.

Értékelés: 5/5 - Nagyon tetszett, megfogott. Borit meg egyszerűen imádtam. Nálam beváltotta a novella nyújtotta ígéretet. Örülök, hogy olvashattam.

Special thanks to: Nóra barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet a könyvre és unszolt azzal, hogy minél előbb olvassam el. Még egyszer KÖSZÖNÖM!!! :)

Gaura Ágnes: Démoni színjáték

Fontos leszögezni mindenek előtt, hogy ez nem egy regény, hanem egy novella. Mindenesetre kiváló bevezetésként szolgált számomra és kedvet kaptam hozzá, hogy elolvassam a köteteket, amelyek Borbíró Bori kalandjait vonultatják fel.

Miért is??? (Teszem fel a költői kérdést)

Eredetileg nem ajánlotta nekem senki ezt a novellát, azonban Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája című könyvére egy nagyon kedves barátnőm hívta fel a figyelmem. Elolvastam a fülszöveget és érdekesnek találtam a történetet: egy Magyarországon játszódó sztori, amiben vannak vámpírok és egy kutató, nevezetesen Borbíró Bori, aki a magyarországi Vámpír Kutató Intézet alkalmazottja, és hát nem utolsó sorban magyar író tollából ered mindez. Miközben az első kötet után kutattam, hogy miről is van itt szó… ekkor akadtam rá a novellára. Úgy gondoltam kiváló bevezetés lesz számomra, kicsit jobban megismerkedem a főszereplővel és nem utolsó sorban az írónő stílusával is - egyáltalán bejön-e majd nekem ez az egész. Jelentem a novella elnyerte a tetszésem, így neki indulok a köteteknek. :)

A történetről csak nagyon röviden, mivel maga az egész nagyon rövid a műfajából adódóan is. Nem is akarok fölöslegesen szavakat pazarolni rá, mivel senkitől sem akarom elvenni az élményt. Nekem első körben kicsit in medias res jellegű volt, azonban végig gondolva olvasás után már ezt nem merem egyértelműen kijelenteni. Ebből a novellából megismertem Borit, a testvérét Danit, Bélát a vámpírt, Edvint az IQ-vámpírt, akivel Béla hozza össze Borit. Hősnőnk egyértelmű céllal akar egy IQ-vámpírral találkozni - azért, hogy mintát gyűjtsön tőle. A történet rövidsége ellenére azért volt benne csavar, amivel az olvasót meglepi az írónő, emellett a testvérek párbeszédei is nagyon üdítőleg hatottak.

"...IQ-vámpírtól DNS-mintát szerezni kábé annyira esélyes, mint egy kétnapos zombinak országos matekverseny nyerni, de erre már garantáltan nem fog emlékezni holnap."

Gyakorlatilag bizonyos mértékig betekintést nyerünk abba, hogy miről is fognak szólni a kötetek, vagyis kapunk egy bevezetőt ebbe a világba.

Így utólag nagyon elmésnek tartom a címválasztást - frappáns, mégsem lövi le az írónő a poént, az elolvasás után válik beszédessé. Tetszett Gaura Ágnes stílusa is. Nem hiányoztak ebből a kis szemelvényből a humoros részletek és egyáltalán nem volt túl sok belőlük.

Összességében nagyon tetszett ez a novella. Mint már a legelején említettem, én igazából bevezetésként használtam ahhoz, hogy kiderüljön tetszene-e nekem a történet. Kedvet kaptam a könyvekhez és el is fogom őket olvasni.

Értékelés: 5/4 - Bevezetésnek kiváló volt, meghozta a kedvet ahhoz, hogy elkezdjem követni én is Bori kalandjait.