Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás

Nekem ez most nem jött be, és Travis se jött be igazán. Tudom, hogy ez utóbbi kijelentésemért nők ezrei köveznének meg, és nagyon sajnálom, hogy ezzel a mondattal kell kezdenem, de hát ez van, számomra ez most tényleg egy igazi „sorscsapás” volt. Úgy tűnik a sokaságban én vagyok a kivétel, amely erősíti a szabályt. (Hiszen csak azzal szembesültem, hogy mennyire nagy rajongás veszi körül ezeket a könyveket.) Olvasás után elgondolkodtam rajta, hogy nyilván nekem voltak túl nagyok az elvárásaim a könyvvel kapcsolatban, de azt kell, hogy mondjam ez sem igazán helytálló. Hinni akartam abban, ott hibáztam el, hogy egymásutánjában olvastam el a könyveket - rá kellett jönnöm, hogy nem, ezt nem mondhatom.

Kíváncsi voltam, mert mindig is érdekesnek tartottam azokat a történeteket, amelyek a másik fél szemszögéből is bemutatják a sztorit, akár egy könyvön belül, akár külön-külön kötetben. 

Na nézzük én hogyan is látom Travist és a Veszedelmes sorscsapást.

Igazság szerint már a történet eleje se kapott el túlzottan. Onnan indulunk, hogy Travist látjuk gyerekként édesanyja halálos ágyánál. Ezt követően csöppenünk bele az úgymond jelenbe, és hát nem akarom mondani, hogy Travis gondolkodása, véleménye az őt körülvevő emberekről csöppet se irodalmi, sőt meglehetősen nyers, de ezt is vártam - nem lepett meg egyáltalán. Inkább azokra a részekre voltam kíváncsi, amikor már képbe kerül Abby és jönnek - az előző kötetből számomra igen kedvelt - csipkelődős, beszólogatós részek. Ezeket annyira vártam, mert már tudtam, hogy mi volt Abby gondolati többlete és reméltem Travistől ugyanezeket a pluszokat. Itt jött az első komoly csalódás: nem számítottam én filozófiai magasságokba törő mély gondolatokra, de azért nem vártam volna a reakció teljes hiányát. Esetenként olyan volt Travis, mint egy fekete lyuk - üres, semmi reakció, semmi plusz. Pont olyan pillanatoknál hiányoztak ezek gondolati toldások, ahol a leginkább vártam volna. Ekkor az az érzésem támadt, mintha Abbyt olvasnám továbbra is, csak hiányoztak a mulattató megjegyzések, mintha egy kivonat lett volna (konkrétan néha figyelmeztetni kellett magamat, hogy "huhúú ez Travis"). Néha dobott az írónő az olvasónak valamit, egy pár gondolatocskát, de semmi olyat, ami különösebben meglepő lett volna, azonban előfordult egy-két értékelhető megnyilvánulás is.

"...jó eséllyel pályáztam arra, hogy elvesztem az egyetlen galambot, akivel valaha összehozott a jósors."

Nekem azok a részek se voltak "izgalmasak", amikor Abby nem szerepelt, úgymond a külön töltött időszak, mert nem kaptam tőlük semmi olyat, ami meglepett volna, vagy érdekes lehetne… meglettem volna nélkülük. Ahogy jobban mélyedtem bele a történetbe és az események az általam is ismert ívet járták be, egyre inkább megbizonyosodtam arról, hogy nekem Travis nem jön be. Dühkezelési problémái vannak, hisztizik, néha már-már túlontúl nagy szenvedéseket vág le, ami egy idő után nem a sajnálatomat váltotta ki, hanem inkább bosszantott. Ezekért nem tudtam szeretni. (Pedig annyira szeretem a rosszfiús karaktereket, de Travis nem az… sőt esetenként elég nyámnyila önmarcangoló alak volt.)

"Minden porcikámmal egy jellegzetes Travis Maddox-os hisztit szerettem volna kivágni..."

Esetenként Shepley is bosszantott, de sokszor nagyon vidám perceket szerzett egy-egy mondatával vagy pusztán azzal, hogy provokálta az unokatestvérét, ezzel érdekes mondatokat kicsikarva belőle.

"-Aznap, amikor megjelentél a családfánkon, le akartam vágni azt az ágat."

Minden esetre nálam, a vége - az epilógus - vágta ki a biztosítékot leginkább. Ez volt a legnagyobb klisé, amit életemben olvastam: az FBI ügynök Travis, aki 3 gyerekes családapa (megelőlegezem) és 11 éve boldog házasságban él Abbyvel, a matektanárnővel és a gyerekeik rájuk hasonlítanak - komolyan már láttam magam előtt a "fehér kerítéses" amerikai álmot. (És én még azt hittem, hogy a vegasi esküvőt nem lehet túlszárnyalni… tévedtem.)

Összességében jellemezve: az első fele vontatott volt, a végén szenvedtem. A könyv második fele már elnagyolt volt, ahol tudtam mi jön és vártam a félmondtatot vagy eseményt, azok maradtak ki. Nagyon szerettem volna legalább annyira élvezni, mint Abby sztoriját, azonban sajnos nem sikerült. Megint azt kell mondanom a történet elején voltak olyan események és szituációk, amelyek elvittek, de ezek se tartottak sokáig, a végére már nem is maradt belőlük sok maradandó emlékem.

Értékelés: 5/3,5 - Azt se tudom, miért adtam azt a felet - számomra erősen közepes volt ez a könyv. Talán ott a magyarázat, hogy azért voltak olyan pillanatok (leginkább a könyv elején), amikor szívből tudtam nevetni egy-egy szituáción.

Special thanks to: Megint csak Csilla barátnőmnek, akitől ezt a kötetet is kölcsönkaptam. :)

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Mással nem is kezdhetném el, mint azzal, hogy engem is elért az úgynevezett "new adult" irodalom, és találkozásunk első lépése  Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás című könyvével történt meg. Igazából hihetetlen, de már az első betűivel lekötötte a figyelmem (ritkán történik ilyen) és fogva is tartotta egészen körülbelül a könyv feléig… sajnos.

Na, de nézzük a történetet. Ebben a kötetben Abby szemszögéből tárulnak fel előttünk az események. Igazából már az elején megfogott maga a sztori: illegális bunyó, a rossz fiú karaktere, új diákok (gólyák) az egyetemen. Kedvező táptalaj egy igazán jó kis történethez, amelybe nagy örömmel veti bele magát az olvasó. Engem is beszippantott szó se róla. Tetszett, hogy Abby nem adta magát könnyen Travisnek, nem hagyta, hogy csak egy trófea legyen a sok közül. Különösen vidám perceket okozott a kettejük csipkelődése. Ezeket a részeket igazán élveztem.

"Travis rákönyökölt az asztalra, és előrehajolt, barna szemét rám szegezte. – Szóval veled mi az ábra, Gal? Általában vagy férfigyűlölő, vagy csak engem utálsz? 

– Szerintem csak téged – mormoltam. 

Felnevetett, a hangulatom mulattatta. – Nem igazodom el rajtad. Te vagy az első lány, aki szex előtt viszolyog tőlem. Nem jössz zavarba, ha velem beszélsz, és nem próbálod meg magadra irányítani a figyelmemet. 

– Nem taktika. Csak nem kedvellek. 

– Nem volnál itt, ha nem kedvelnél. 

A homlokomon akaratlanul is kisimultak a ráncok, és felsóhajtottam. – Nem azt mondtam, hogy rossz embernek tartalak. Csak nem szeretem, ha biztosra megy valaki csak azért, mert vaginám van."

A karakterek is nagyon jól kidolgozottak, már az elején szimpatizáltam a társasággal. Még a fogadás pillanata és annak tétje is vidám percekkel kecsegtetett, főleg miután kiderült, hogy Abby vesztett. Ekkor már kiszámítható volt a végkimenetel, de még mindig érdeklődve olvastam, hogy mi történik. Még nem lepleződött le a "sötét múlt", és ezért is kíváncsian vártam, mégis hogyan tovább, mi lesz még. Jöttek a fordulatok, amelyek igazából annyira már nem voltak érdekesek, sőt néha már úgy éreztem, hogy csak a sorok és a fejezetek megtöltését szolgálják, mégis voltak olyan pillanatok, amikor még ezeket is kimondottan élveztem. Megtörtént, amit vártam, összejöttek a karakterek, néztem a könyvet és még jócskán volt az oldalakból. Abby barátnővé avanzsál, bemutatják a családnak, és kiderül a szerencsejátékos múlt is, amit nagyon igyekszik titkolni.

"- Nézzétek és sírjatok, fiúk! Ászok és nyolcasok! - kacagtam.- Egy full? Mi a fasz? - üvöltött fel Trent.- Bocsi. Ezt mindig szerettem volna mondani - sepertem be a zsetonjaimat."

Innentől már az elsöprő érzelmeké, és már őrületbe hajló rajongásé volt a szerep. Ekkor jött el a pillanat,  amikor letettem a könyvet (mivel aludni is kell valamikor). Ezután már olyan ívet járt be a történet, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet.  Visszatér a múlt, és mondva csinált konfliktusok alakulnak ki - az igazat megvallva nekem itt már kissé erőltetett viták és félreértések sorozatává vált az amúgy igencsak jól indított könyv. Számomra voltak olyan részek, amelyekben már Abby saját magát hazudtolta meg - itt főleg "az igaz, hogy megváltoztak a körülmények és nem akarom megtenni, de mégis megteszem" szituációkra gondolok. Ez már nekem túlontúl sok volt és  mesterkélt. Mindezek után már nem ért nagy bummként, hogy a konfliktusok megoldódtak és igazi "happy end" lett a vége, ami már-már sziruposan ragadt. Ez tényleg sok volt, pedig rám aztán nem lehet sütni azt, hogy ne lenne romantikus lelkületem.

Mindezek ellenére azt kell mondanom, hogy azért tetszett, nem volt ez rossz. Szép pillanatokat szerzett és jó ideig melengette a lelkem romantikus oldalát.  Emellett a rossz fiús karakterekért amúgy is elve odavagyok, ők mindig sokkal érdekesebbek számomra és mivel végig szerepeltetve volt,  sőt övé volt az egyik főszerep, már csak ezért is végig olvastam. Kíváncsian várom a történetet Travis szemszögéből, mert most már mindennek ellenére érdekel.

                                                                                                    

Értékelés: 5/4,5 - Kap tőlem egy négy és felet, mert nagyon elkapott az elején és ilyen ritkán történik, valamint kicsit több mint a feléig imádtam a sztorit.

Special thanks to: Csilla barátnőmnek, akitől kölcsönkaptam a könyvet :)