Gaura Ágnes: Lángmarta örökség

Egy sikeres múzsa szabadítás, egy átkozott balszerencsés széria és egy tengerentúli lidércnyomás után sem válik egyszerűbbé Bori élete. Ebben az újabb kötetben egy őse által ráhagyott hagyaték nehezíti meg az életét hősnőnknek.

Mondanom se kell, hogy az előző kötet sokat sejtető befejezése után alig vártam, hogy a kezembe vehessem ezt az újabb történetet. Kíváncsian vártam, hogy mi kerül ki az írónő kezei közül, mivel lepi meg az olvasóit, hogyan folytatódnak a kalandok. Őszintén szólva én személy szerint nem támasztottam semmilyen elvárást sem, mert ezt megelőzően bármilyen esetleges félelem vetődött fel bennem, vagy gondolat foszlányom támadt azzal kapcsolatban, hogy mi lesz a folytatásban, mindig megcáfolódtam, így ez alkalommal hagytam magam meglepetni - és igen vártam nagyon a könyvet, hogy megjelenjen.

Azért sejtéseim voltak a kötettel kapcsolatban, főleg mikor napvilágot látott a cím, de már a Lidércnyomást követően maradtak számomra olyan nyitott kérdések, amelyek sejtettem, hogy ebben a kötetben lesznek megválaszolva, vagy ha nem is válaszolja meg számomra, akkor bővül tisztábbá válik valamelyest. A címnél maradva sejtettem, hogy a korábbiak során már felmerült "ellopott levél" kavarja majd meg az állóvizet, de azt álmomba se gondoltam volna, hogy ebből egy mennyire összetett történet alakul majd ki.

"Sokféleképpen szembetalálkozhatunk a saját múltunkkal. Elmehetünk egy múzeumba, vagy nézhetünk régről fennmaradó romokat, és átérezhetjük, hogy hosszú és izgalmas történelemmel egy nagyobb egységhez, az emberiséghez tartozunk. A személyes múltunk már más kérdés."

A történet is e bizonyos hagyaték köré épül fel. Mi is tulajdonképpen ez az örökség? Ki, hogyan, kinek és miért szerezze meg? Ekörül forog a cselekmény és már magában az izgalmas, hogy Borival együtt pontról-pontra jutunk el egyes kérdések megválaszolásához, melyek újabb kérdéseket vetnek fel.
A borítóból is sejthető, hogy Egyiptom is jelentős szerepet kap ebben a kötetben. Ez nem feltétlenül érheti meglepetésként az olvasót, mégis elképesztő volt, hogy milyen szervesen beépült a történetbe, és egyáltalán nem teszi idegenné. Ez lehet azért nem lepett meg annyira, mert Boriból mindig előtör az egyiptológus, vagy azért nem, mert engem is eleve érdekel ez az ősi kultúra... ez már rejtély marad.

Számomra ebben a kötetben a karakter fejlődés is tetten érhető. Valószínűleg ez korábban is megvolt, de nekem valahogy most érett be, most éreztem a szereplőkön azokat a változásokat, melyek az előző kötetekben "megélt" események következményei. Talán úgy is fogalmazhatnék, most lett igazán szembetűnő az, ami az előző kötetekben folyamatosan építkezett.
Borinál ez leginkább a vámpírokhoz való hozzáállásában ütközött ki. Természetesen még mindig megvan az egészséges ellenszenv, ami egy vámpirológustól, akit "Csapolónak" becéznek elvárható, de már ő maga is észre veszi, hogy nem feltétlen gyűlölet dominál és olyan dolgok történnek, amelyeket korábban elképzelni se tudott volna.

"Nem vagyok komplett, hogy egy vámpírra bízom az utolsó üzenetemet, gondoltam. Mégis, valahogy megnyugtató volt olyan hírmondót választani, aki egyrészt nem hal meg, mivel eleve halott, (...)"

Attilánál se múlt el következmények nélkül múzsacsók... valamelyest visszatért régi énje, a tapló főnök, aki abban leli örömét, hogy Bori idegeire mászik a különböző megjegyzéseivel. Nekem mégis az volt vele kapcsolatban a hátsó, külön bejáratú gondolatom, hogy azért mély nyomokat hagyott benne a szenvedélyekkel teli múzsacsókolta időszak.

"(...), csak ne kelljen még egyszer átélnem azt az őrült szenvedélyt. Tényleg azt hittem, hogy belepusztulok a szerelembe. Na az rohadtra kínos volt."

Emellett azért említésre méltó, hogy Fehérholló igen hosszú időszakra visszanyúló múltjának egy töredéke is megjelenik előttünk. Ezzel valahogy egyre közelebb kerül ő is az olvasóhoz akarva-akaratlanul.
Most csak hármukat emeltem így ki igazán. Azonban mellettük feltűnnek újabb karakterek, sőt előkerülnek régiek, akik még okoznak/okoztak meglepetéseket.

Mindent egybevéve nagyon tetszett ez a történet is, megérte a várakozást kétségtelen. Újabb jól kidolgozott, fordulatos, izgalmas, folyamatosan építkező cselekménnyel találtam szembe magam, amiből nem hiányozhattak a már jól megszokott Bori-féle elmés riposztok, hiszen ezek adják ennek az egész sorozatnak a stílusát, az esszenciáját. Mindezek mellett érzem a rengeteg háttérmunkát, és ez még jobban kivívja az elismerésem.
A történet befejezését követően meg csak egy kérdés merül fel: "MI LESZ ITT MÉG???". Komolyan nagyon kíváncsian várom már megint a folytatást, mert nem lehet így kétségek közt hánykódva hagyni az olvasót.

Értékelés: 5/5 - Hihetetlen volt, engem nagyon vitt magával és folyamatos olvasásra késztetett, mert sose tudhattam előre, hogy mi jön még.

Gaura Ágnes: Lidércnyomás

Honnan is indítsam a gondolataimat? Ez a könyv is tetszett, bár voltak félelmeim vele kapcsolatban. Az első könyvnél - Vámpírok múzsája - attól tartottam, hogy magyar környezetben játszódik; ennél a kötetnél pedig pont attól tartottam, hogy Amerikában. Na erre varrjon bárki is gombot, még én magam se tudom megmagyarázni, hogyan jutottam el eddig. Mégis valahogyan rendhagyónak érzem ezt részt… valószínűleg a környezet miatt is, meg maga történet is, talán úgy tudnám ezt a legjobban megfogalmazni: Az írónő kiragadott minket a komfortzónákból és megpróbáltuk, hogy másképp és máshol is működik-e ez az egész „Boriverzum”. Mindenesetre nem csalódtam… továbbra sem, sőt egyre kiforrottabbnak érzem a könyveket.

A történettel kapcsolatban, már a kötetcímmel leragadtam, hogy te "Úristen" mi fog már megint történni szegény Borival, mit él át a múzsa szabadítás és egy igen jól sikerült átok után. Nem kellett csalódnom, de most társa is akadt nem egyedül élte meg a „lidércnyomást”. Bár meg kell valljam, most volt egy kis gondom magával a karakterrel. Néha kezdett Bori átesni a ló túloldalára… voltak hiszti rohamok, amik nem igazán vallanak rá - bár ezt néha én is a szexuális frusztráltságnak tudtam be, mint egyesek; az is már a „személyiségéhez” tartozik, hogy kicsit fázis késéssel jön rá arra, hogy igazán mit is szeretne (ezt leginkább a magánéletére értem) és ezzel csavarint egy kicsit a sztorin, ilyenkor kezdi el várni az olvasó, hogy mit hoz majd a "jövő", a következő kötet.

"Egy máglyán égek, gondoltam, egy hatalmas máglyán, ahol mindjárt elszabadul a pokol tüze. És, basszus, mit csinálok? Mosolygok. A lángok elharapóznak, a tűz még ott is fáj, ahová el sem érhet, és én csak mosolygok."

A karakterek ismét bővülnek… többet szerepelt a kötetben Eric Bowman, hiszen ő látja vendégül hőseinket, érdekes hiszen ő eddig is fel-fel tűnt, most viszont szerephez is jut. Mellette a természetfelettiek köre is bővül… újabb egyedekkel ismerkedünk meg.

A történetnek is van egy kerete. Boriék egy esküvőre utaznak, de nem szórakozni, hanem dolgozni és közbeiktatnak egy szépségversenyt is. Maga az esküvő adja a keretet leginkább… hiszen az esküvőre mennek, és a sztori az esküvővel, majd a hazaérkezéssel ér véget; közben pedig robog a cselekmény. Ebből a szempontból is rendhagyónak tekinthető ez a kötet, mivel ilyen keretbe ágyazott a sztori. Tetszett ez a vonal és jól felépített volt az egész történet. Mindennek jelentősége volt, még akkor is ha a kezdetek kezdetén ezt nem hittük volna. Igaz számomra néha kicsit megült a történet, de ez nem volt annyira vészes… később, a tovább olvasással jöttem rá, hogy ezeknek a részeknek is volt jelentőségük.

Összességében egy nagyon jól megírt könyv. Tetszett, vitt magával, mert érdekelt, hogy hova fog mégis kilyukadni az egész történet, nem volt kiszámítható most sem, apránként állt össze a kép. Egy puzzle-höz tudnám hasonlítani leginkább most ezt… A szereplőkkel együtt raktuk ki a kirakós darabkáit és állt össze végül a kép. Ezért tetszett nekem olyan nagyon.

Még muszáj megemlítenem, hogy azért is szeretem nagyon ezeket a könyveket, mert érzem a beléjük fektetett energiát és a rengeteg munkát, ami az írónőt dicséri. Nagyon becsülöm ezt, mert azt az érzetet kelti bennem, hogy engem, az olvasót akar szórakoztatni, én/mi vagyunk a fontosak, és csak olyan kapukat hagy számomra/számunkra nyitva, amelyek bezárását a folytatásokra tartogatja.

Értékelés: 5/5 - Szépen épült az egész történet, minden szereplőnek volt feladata, jelentősége, és várom a folytatást, hogy mit hoz még a jövő. :)

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse

Ez a könyv is annyira jó volt!!! Nagyon szerettem, és nagyon megszerettem Borit, a kalandjait, valamint az egész környezetet, a világot, amit Gaura Ágnes teremtett. Nem hittem volna, de könyvről könyvre emeli a lécet az írónő és sorra meg is ugorja ezeket az akadályokat (mondom ezt két könyv után és megelőlegezem a továbbiakra is… elfogódott lettem nagyon :) ). Itt muszáj kitérnem arra, hogy amikor megkaparintottam a könyvet egyből fel kellett lapoznom, hogy mi történik Borival, mert a Vámpírok múzsájának befejezése után egyszerűen nem volt nyugtom. Ilyen bevezető után le se tagadhatom, hogy rajongó lettem és már alig várom, hogy olvashassam a következő kötetet.

Mi is tetszett a könyvben??? Hát úgy minden. :) Szinte nem is telt el sok "idő" történetileg a két kötet között. Bori élete kezd egyenesbe jönni gyakorlatilag minden téren, de ekkor jön a csavar és eköré épül az egész történet. Hősnőnknek nem elég az átok, ami sújtja, emellett még számos akadállyal kell szembenéznie és olyan szituációk adódnak, amelyekre az első kötet olvasása után nem is számítottunk volna. Maga az átok még nem minden, a múzsa sztori is folytatódik valamelyest… más köntösben ugyan, de akár azt is mondhatnám, hogy egy fajta ok-okozati történéseknek is tanúi vagyunk az új kihívások mellett. (Mindenképpen el kell olvasnunk az első részt ahhoz, hogy ezt a kötetet követni tudjuk.)

A főbb karakterekkel már korábban megismerkedtünk, de azért bővül a kör és újabbak kerülnek képbe ebben a részben, akik eddig is jelen voltak ugyan, de most szerephez is jutnak - gondolok itt a Hajós família "vezetőjére" Jakabra leginkább, de akár Esztert is említhetném. Továbbra is lenyűgöz mennyire kidolgozottak a karakterek, érezni az olvasás során, hogy nagy hangsúly van rajtuk és azon is, milyenek ők, egyből megjegyzi őket az olvasó, mert személyiséggel bírnak és akár a való életben is létezhetnének. Borit és Attilát továbbra is nagyon kedvelem, ezt a történetet is ők vitték el, köréjük épül és nagyon élvezetes mindig a kettejük párbeszéde - akármilyen körülmények között is találják magukat ők ketten. Bori nyelve még az "átkozott balszerencséjében" sem veszít az éléből. (Tudom, hogy itt már gyakorlatilag ismétlem önmagam, de ha egyszer nem tudok mást mondani…)

„-Ki kell ábrándítsalak, nem szokásom mások alvó barátnőit lesmásolni. Különben is, azt mondtad, arra gyanakszol, hogy megátkoztak téged, nem pedig arra, hogy rám raktak valami szerelmi bűbájt, amitől elfelejtem, mennyire kimondhatatlanul nem vagy a zsánerem - élcelődött a maga megszokott tapló stílusában. 

-Gondoltam, egy jól eltalált átokba ez nagyon is belefért –(…)– Ennél nagyobb balszerencsét már nem is tudnék elképzelni.”

Dinamikus maga a sztori, mindig tartogat valamilyen meglepő fordulatot, csavart, ami miatt muszáj tovább olvasni. Egyáltalán nem volt kiszámítható a történet. Őszintén megvallva mindig okozott meglepetést és minden várakozásomat felülmúlta a cselekmény alakulása. Ezért is tetszett annyira, nem volt unalmas, valamint nem történt meg az se, amitől félhettem volna, hogy véletlen Bori a számos sorscsapás közepette elkezd idegesíteni. Egyszerűen hihetetlen, nem csalódtam a karakterben… bár ezen az előző kötet megpróbáltatásait tekintve nem kellene csodálkoznom.

Ez a könyv számomra letehetetlen volt. Minden elismerésem Gaura Ágnesnek, mert olyat alkotott, ami beszippantja az olvasót, és amíg nem ér a történet végére nem ereszti. Meg kell valljam ezt a könyvet is úgy tettem le, mint az előzőt, mikor befejeztem, vagyis az volt az első gondolatom: "Hol a következő rész, mert most azonnal olvasnom kell!!!". Már ebből is látszik, hogy nagyon jó volt a történet, amit a kezemben tartottam.

Értékelés: 5/5* - Nagyon tetszett ez a rész! (Nem tudok mást írni és nem tudom, hogy leírni… olvasni kell és akkor érthetővé válik, hogy csak ennyit írok.)

Egy utolsó megjegyzés a végére: A Vámpírok múzsájával kapcsolatos bejegyzésnél elmaradt, de most pótlom a hiányosságom. Nem nagyon szoktam ilyeneket nézni, mert ugyebár "könyvet nem a borítója alapján veszünk", de ennek a könyvnek annyira szép és karakteres a borítója, hogyha kirakom nem kíván más képet a bejegyzés. Ezért nagy dicséret a borító készítőjének, és a kiadónak.

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Ez a könyv egyszerűen fantasztikus volt! Egy barátnőm ajánlására vágtam bele és mondanom sem kell, hogy nem csalódtam. Féltem tőle,  zavaró lesz számomra az, hogy a történet színhelyéül Magyarország szolgál. Azonban ez a félelmem nem igazolódott be, annyira elvitt a történet. Persze bemelegítésként már korábban elolvastam Gaura Ágnes novelláját a Démoni színjátékot, mely a Borbíró Bori sorozat előzmény novellájának tekinthető. Már ezzel a kis novellával megnyert arra, hogy el akarjam olvasni a könyveket. Tehát mondjuk azt, hogy gyakorlatilag dupla ajánlással indultam neki a történetnek.

A sztori maga nem is Magyarországon indul, hanem Amerikában egy konferenciával, amelyen Bori részt vesz. Megismerjük Bori barátait, hiszen a konferencia résztvevőin kívül más barátai nincsenek a munkája miatt. Ezen a konferencián találkozik a vámpirológia területén elismert szaktekintéllyel is, aki ritkán jelenik meg a nagy nyilvánosság előtt - Eric Bowmannal. A konferencia ideje alatt derül ki az is, hogy Bori munkahelye megszűnik - történetesen a Vámpír Kutató Intézet, ahol Bori vámpirológusként dolgozik/dolgozott. Gyakorlatilag innen és ezzel indulnak be az események és megjegyezném, hogy semmilyen körülmény sem elhanyagolható, amelyről olvasunk, összeér a történet.

Bori hazaérkezik Magyarországra és kap egy "állásajánlatot", vagyis pontosabban egy megbízást Sebes Attilától, aki a nemzetbiztonságnál dolgozik. Ennek a megbízásnak a lényege, hogy Bori épüljön be az IQ-vámpírok közé, akik felvételt hirdetnek és a soraik közé immáron emberek is jelentkezhetnek. Bori és Attila viszonya finoman szólva se rózsás, kapcsolatuk a folyamatos szóváltásban és acsarkodásban teljesül ki. Mégis ezek nagyon vidám perceket szereznek az olvasónak. Én kimondottan szerettem, amikor piszkálódtak egymással és jókat nevettem a beszólásokon. Itt állapítottam meg, hogy Borit sosem hagyja cserben csípős nyelve (és ez a történet során többször be is bizonyosodik).

„– Na végre! – mondta idegesen a telefonba köszönés helyett.– Azt hittem, már megettek. 

– Az még csak ezután jön – feleltem. – Később elmesélem, addig viszont töltsd le nekem a netről, és nyomtasd ki Poe egyik novelláját! Poe. Pé mint Pista, O, mint Ottó és E mint Elemér. 

– Te most bunkózol velem? 

– Igen. Kicsit frusztrált vagyok, és nincs kin levezetnem.”

Ahogy egyre jobban mélyedünk bele Borival együtt az események sodrásába, fény derül arra a rejtélyre, hogy az IQ-vámpírok miért bővítik a soraikat és hogy miért van szükségük Borira.

Mint már fentebb említettem, én előbb ismerkedtem meg Borival az előzmény novellának köszönhetően, ezért nekem kapásból feltűnt a könyvben a Démoni színjátékra utalás, és emlékeztem is a történetre. Továbbá már a novellánál megfogott az, hogy a cím mennyire beszédes - természetesen ez már csak akkor derül ki, mikor az ember lánya olvassa a könyvet. Egyébként ez nekem nagyon tetszik, sokkal élvezetesebb így az olvasás.

Nagyon érdekes, jól felépített és lebilincselő a történet, mindig tartogat valamit az olvasó számára. Az írónő stílusa meg egyszerűen rabul ejtő, nagyon jól bánik a szavakkal, és minden karakter jól kidolgozott. Tetszettek a magyar nevek: Béla és Koppány, akik vámpírok, az utóbbi IQ-vámpír; Kristóf a vérmedve és még sorolhatnám. Borit kimondottan imádtam; egyszerűen hihetetlen, hogy mindenre van egy frappáns megjegyzése hol ténylegesen, hol gondolatban.

Engem nagyon megfogott, egy idő után már nem tudtam letenni és gyorsan a végére jártam Bori aktuális kalandjának. A végére tartogatott még elvarratlan szálakat Gaura Ágnes, amelyek felcsigázzák az olvasót és elérik azt, hogy mindenképpen folytatást kívánjon a "VÉGE az első kötetnek" kifejezés után.

Értékelés: 5/5 - Nagyon tetszett, megfogott. Borit meg egyszerűen imádtam. Nálam beváltotta a novella nyújtotta ígéretet. Örülök, hogy olvashattam.

Special thanks to: Nóra barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet a könyvre és unszolt azzal, hogy minél előbb olvassam el. Még egyszer KÖSZÖNÖM!!! :)

Gaura Ágnes: Démoni színjáték

Fontos leszögezni mindenek előtt, hogy ez nem egy regény, hanem egy novella. Mindenesetre kiváló bevezetésként szolgált számomra és kedvet kaptam hozzá, hogy elolvassam a köteteket, amelyek Borbíró Bori kalandjait vonultatják fel.

Miért is??? (Teszem fel a költői kérdést)

Eredetileg nem ajánlotta nekem senki ezt a novellát, azonban Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája című könyvére egy nagyon kedves barátnőm hívta fel a figyelmem. Elolvastam a fülszöveget és érdekesnek találtam a történetet: egy Magyarországon játszódó sztori, amiben vannak vámpírok és egy kutató, nevezetesen Borbíró Bori, aki a magyarországi Vámpír Kutató Intézet alkalmazottja, és hát nem utolsó sorban magyar író tollából ered mindez. Miközben az első kötet után kutattam, hogy miről is van itt szó… ekkor akadtam rá a novellára. Úgy gondoltam kiváló bevezetés lesz számomra, kicsit jobban megismerkedem a főszereplővel és nem utolsó sorban az írónő stílusával is - egyáltalán bejön-e majd nekem ez az egész. Jelentem a novella elnyerte a tetszésem, így neki indulok a köteteknek. :)

A történetről csak nagyon röviden, mivel maga az egész nagyon rövid a műfajából adódóan is. Nem is akarok fölöslegesen szavakat pazarolni rá, mivel senkitől sem akarom elvenni az élményt. Nekem első körben kicsit in medias res jellegű volt, azonban végig gondolva olvasás után már ezt nem merem egyértelműen kijelenteni. Ebből a novellából megismertem Borit, a testvérét Danit, Bélát a vámpírt, Edvint az IQ-vámpírt, akivel Béla hozza össze Borit. Hősnőnk egyértelmű céllal akar egy IQ-vámpírral találkozni - azért, hogy mintát gyűjtsön tőle. A történet rövidsége ellenére azért volt benne csavar, amivel az olvasót meglepi az írónő, emellett a testvérek párbeszédei is nagyon üdítőleg hatottak.

"...IQ-vámpírtól DNS-mintát szerezni kábé annyira esélyes, mint egy kétnapos zombinak országos matekverseny nyerni, de erre már garantáltan nem fog emlékezni holnap."

Gyakorlatilag bizonyos mértékig betekintést nyerünk abba, hogy miről is fognak szólni a kötetek, vagyis kapunk egy bevezetőt ebbe a világba.

Így utólag nagyon elmésnek tartom a címválasztást - frappáns, mégsem lövi le az írónő a poént, az elolvasás után válik beszédessé. Tetszett Gaura Ágnes stílusa is. Nem hiányoztak ebből a kis szemelvényből a humoros részletek és egyáltalán nem volt túl sok belőlük.

Összességében nagyon tetszett ez a novella. Mint már a legelején említettem, én igazából bevezetésként használtam ahhoz, hogy kiderüljön tetszene-e nekem a történet. Kedvet kaptam a könyvekhez és el is fogom őket olvasni.

Értékelés: 5/4 - Bevezetésnek kiváló volt, meghozta a kedvet ahhoz, hogy elkezdjem követni én is Bori kalandjait.