Nagyon furcsa, de egy árnyalatnyival jobban tetszett ez a rész, mint az első. Míg A Párválasztóból csak a hercegnős csilli-villi álomvilág maradt meg leginkább bennem, addig ez a rész már egy kicsit más volt számomra. Továbbra is csilli-villi, de már nem azon az elképzelhetetlenül naiv, sablonos és klisés módon. Még mindig egy könnyed történet, ami olvastatja magát. Vitathatatlan, ha valaki belekezd és éppen olyan hangulatban olvassa a sztorit egyszerűen letehetetlen.
Ez a rész már magáról az Elitről szól, a Párválasztónak arról a részéről, amikor már csak 6 lány van versenyben, azok, akik a legesélyesebbek arra, hogy hercegnévé váljanak.
Mégis ebben a kötetben már hangsúlyosabb Illéa helyzete, már a lázadókról sem csak beszélnek és néha fel-fel bukkanak, hanem meg-megkavarják az állóvizet. Megjegyezném, hogy ezeket a zavargásokat kiválóan időzíti az írónő, mert utánuk mindig bekövetkezik valamilyen fordulat - általában America ráébred vagy rájön valamire saját magát, illetve Maxont illetően.
A szerelmi háromszög továbbra is fennmarad. America sokszor már olyan, mint egy napraforgó, mindig arra fordul, amerről éppen a nap süt, vagyis mindig a két férfi közt vergődik, és mindig az adott pillanatban kéznél levő a nyerő.
"A mondatnak ezernyi befejezése tükröződött Aspen szemében, s mindegyiknek hozzám volt köze. Az láttam benne, hogy még mindig vár rám. Hogy jobban ismer bárki másnál. Hogy egyformák vagyunk. Hogy a két palotában töltött hónap nem teszi semmissé a megelőző két évet. Hogy nem számít, mi történik, Aspen mindig ott lesz nekem."
Az biztos, hogy azért nem könnyű a helyzete, hiszen a két férfival gyakorlatilag két lehetséges élet között is kell választania. Valljuk be ez egyikünknek se menne könnyen, még akkor se ha elvonatkoztatunk a hercegnős körítéstől és lecsupaszítjuk a tényeket. Azonban meg kell jegyeznem, hogy a kötet végére mintha dűlőre jutna és elhatározná magát egy út mellett.
"Pár órája még azt hittem, hogy örökre elvesztettem Maxont. Most, hogy már tudtam, mit is jelent számomra, készen álltam arra, hogy megküzdjek érte."
A karakterek is változatlanok, azonban rá kell jönnünk az olvasás közben, hogy semmi sem olyan, amilyennek kívülről látszik, senki és semmi sem tökéletes. Ezzel nekem már-már kilépett a mesék világából és fel-fel villant egy kis való élet.
Ezt a részt leginkább számomra a nagy hullámhegyek és hullámvölgyek jellemezték. Ezt értem Americára, Maxonra az egész sztorira. Voltak benne váratlan fordulatok, amelyek megleptek és nem számítottam rájuk, és ezeknél mindig éreztem, az a céljuk, hogy fordítsanak egyet a cselekményen; nem voltak erőltetettek, de célzatosak voltak.
Mindenesetre azt le kell szögeznem, hogy még így a második kötet elolvasása után se tudom teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a legelején elinduló 35 lányból ki lesz az az egy, az igazi, akit majd a herceg választ élete párjául. Persze tudom én, hogy mindenki azt várja Amercia lesz a befutó, de nem is tudom... itt még meglephet minket az írónő. Ha mégis ő lesz a befutó, úgy gondolom, hogy nem lesz zökkenőmentes az útja a hercegig és a koronáig. Már csak ezen kérdőjelek miatt is várom a befejező kötetet.
Értékelés: 5/4,5 - Számomra sokkal lendületesebb volt, mint A Párválasztó és jobban meg is fogott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése