Nagyon a szívembe zártam ezt a trilógiát,
annak ellenére, hogy az elején még (Az angyal) eléggé kezdetlegesnek érzetem és
nem tudtam eldönteni igazán, hogy most ki kivel van és miről is fog igazán
szólni ez a történet az árnyvadászokon túl. Azután szépen bontogatta a
szárnyait a történet és egyre jobban beleéltem magam a viktoriánus London és
Anglia világába, és a szereplők közötti érzelmi szövevénybe. Végül, pedig ez a
záró kötet számomra feltette azt a bizonyos pontot az i-re.
A történet gyakorlatilag ott folytatódik,
ahol A hercegben elhagytuk a szereplőket, és az írónő tovább fűzi a szálakat. A
megismert szereplőink már a történet elején akcióba keverednek a démonhimlőnek
köszönhetően, de már itt érzi az olvasó, hogy ez bizonyára egy elterelő
hadművelet lesz és innen nem a "folytatjuk ott, ahol abbahagytuk"
vonalé és egyenes ívű befejezésé lesz a főszerep. Innentől indulnak be igazán a
fordulatok. A regény cselekménye ez eddigiektől szokatlanul meglehetősen
dinamikus, mondhatni mindig történik valami, hogy ne tudjunk elszakadni a
könyvtől. Itt azért közbeszúrnám, hogy voltak olyan fordulatok, amelyek azért
nem küldtek a padlóra nagy döbbenetemben. Esetenként eléggé kiszámíthatóra
sikeredett a történet, mégis számomra ez nem vont le az olvasás élményéből
semmit se.
Nálam az is elütött a korábban
megszokottól, hogy eddig a "kis hármasunkon" kívül a többi szereplő
megnyilvánulása minimális volt, olvastam róluk, de nem éreztem magamhoz igazán
közel őket, ebben a kötetben azonban a főszereplők mellé lépnek. Olvasunk a
gondolataikról, észrevételeikről, dilemmáikról.
Nyilván ezek a váltások azt is szolgálják, hogy ne egy ragadós, szétfolyó szerelmi gondolatvilágba csöppenjünk bele és olvassuk több száz oldalon keresztül, hanem lazítsanak ezen, kicsit kirántanak bennünket ebből a közegből; valamint amikor szétválnak az események tudjuk követni a Londonban és az azonkívül játszódó fejleményeket.
Ebben a záró kötetben fellebben a fátyol és eloszlik a köd arról, hogy ki is, mi is Tessa és honnan származik. (Itt csak halkan megjegyezném, ezt a vonalat már nem is lehetett volna tovább forszírozni, mert már korábban is volt olyan érzésem, hogy kezd túlerőltetetté válni.) Mi a szerepe a lány nyakában lógó mechanikus angyalnak és hogyan is kerül képbe Mortmain, mi a célja. A regény kezdése - Prológusa - is megválaszolásra kerül az események sodrásában.
"Cecily az édesanyjától hallotta egyszer, hogy a szomszéd fia úgy néz egy lányra, "mintha ő lenne az egyetlen csillag az égen"; Jem is pontosan így nézett Tessára."
Nyilván ezek a váltások azt is szolgálják, hogy ne egy ragadós, szétfolyó szerelmi gondolatvilágba csöppenjünk bele és olvassuk több száz oldalon keresztül, hanem lazítsanak ezen, kicsit kirántanak bennünket ebből a közegből; valamint amikor szétválnak az események tudjuk követni a Londonban és az azonkívül játszódó fejleményeket.
Ebben a záró kötetben fellebben a fátyol és eloszlik a köd arról, hogy ki is, mi is Tessa és honnan származik. (Itt csak halkan megjegyezném, ezt a vonalat már nem is lehetett volna tovább forszírozni, mert már korábban is volt olyan érzésem, hogy kezd túlerőltetetté válni.) Mi a szerepe a lány nyakában lógó mechanikus angyalnak és hogyan is kerül képbe Mortmain, mi a célja. A regény kezdése - Prológusa - is megválaszolásra kerül az események sodrásában.
Clare a szerelmi háromszöget is feloldja,
azzal hogy gyakorlatilag nem oldja meg (na ezt most jól összehoztam :D ). Ennek
kapcsán olvasás közben volt nálam olyan pillanat, amikor nagyon elszontyolodtam
(mikor még nem értem a történet végére), de aztán minden helyreállt. Igazából
azt kell mondjam ennek kapcsán, hogy akárki akármit is mond nekem attól
függetlenül tetszett, hogyan oldotta meg ezt a problémát. Véleményem szerint
teljes mértékben kiaknázta a történet világa által adott lehetőségeket.
(Mellesleg várható is volt, hogy itt mindkét srác győztes lesz, csak azt nem
lehetett kitalálni, hogyan hozza ezt össze az írónő.)
"-Emlékszel, amikor egymás mellett álltunk a Blackfriars hídon? - kérdezte halkan. Olyan volt a szeme, mint aznap este: csupa fekete és ezüst.
- Persze, hogy emlékszem.
- Abban a pillanatban jöttem rá, hogy mennyire szeretlek. Teszek neked egy ígéretet, Tessa. Minden évben egyetlen napon találkozom veled azon a hídon."
Legvégül az Epilógusban, pedig
betekintünk a szereplők "jövőjébe" egy visszaemlékezés
kereszttüzében, és azon olvasók számára,
akik már a Végzet ereklyéivel is megismerkedtek összeért a két történet.
Soraimat zárva és elengedve a Pokoli
szerkezeteket, azt kell mondjam, hogy nekem nagyon tetszett az egész történet,
vitt magával és a legvége (mint az én esetemben általában) letehetetlennek
bizonyult. Úgy gondolom, hogy méltó befejezésül szolgál A hercegnő és nekem
egyáltalán nincs hiányérzetem, mondhatni olyan befejezést kaptam, amilyet
szerettem volna.
Értékelés: 5/5* - Nagyon szerettem, vitt magával le se
tudtam tenni. Megkaptam a vágyott befejezést.
Apró megjegyzés a végére: Mivel én már a Végzet ereklyéi sorozatból is elolvastam 4 kötetet számos apróságra lettem figyelmes, amelyek innen a Pokoli szerkezetek történeteiből eredeztethetők… Számomra ezt plusz, mivel azt jelzi, hogy Cassandra Clare nagyon figyel a legapróbb részletekre is. (Plusz azt vetíti elő, hogy az abból hátralévő részekben számos eseményt, vagy megnyilvánulást másképp fogok értékelni, vagy esetleg értelmet nyer.)