Tiffany Reisz: Az úrnő

2015. május 1., péntek

| | | 0 megjegyzés

Végre, végre eljött a pillanat, hogy a kezembe vehettem Az úrnőt és nem is volt kérdés, azonnal neki kellett állnom az olvasásának.

Ez a kötet ott folytatódik, ahol A herceg eseményeit elhagytuk. Norát elrabolták...
Már ez a momentum megadja a regény feszültségét, amelyet még nyomatékosabbá és feszítőbbé tesz maga a szerkesztés - a részek és fejezetek címei a sakkot és a táblán felálló figurákat idézik meg számunkra: A bábuk felálltak, indulhat a játszma!

Nekem nagyon tetszett ez a szerkesztés, kreatívnak találtam azt, hogy a megjelenő sakkfigurák mennyire jellemzik az általuk jelölt karaktereket. Ebből adódhatna akár a történet kiszámíthatósága is, hiszen továbbra is megvannak a már jellemző váltott történetszálak, azonban sose tudjuk mi a következő lépés, ki lép, és ezért az se láthatja előre az olvasó, hogy éppen melyik szereplőt kapjuk kézhez a következő fejezetben. A már megszokott és megszeretett karakterek mellett, akik köré gyakorlatilag épül a regényfolyam belép Grace, Zach felesége, akit már A szirénben feltűnt, mégis most őt magát olvasni teljesen más, mint hogy felbukkan, de igazából nem tudjuk, hogy kicsoda, micsoda és mit gondol. Mellette még Søren unokahúgát, Lailát ismerhetjük meg. Lényeges, hogy mellettük hozzám sokkal közelebb került Søren is; valahogy már nem volt az a jeges skandináv férfi, hanem felbukkantak az érzései (igaz őt magát, a gondolatatait még mindig nem olvashattuk, de a többi szereplővel, különösen Grace-szel folytatott beszélgetései során sokkal jobban megismerjük, mint eddig bármikor). Nora és Kingsley humora, és a lapokról megismerhető személyisége egyszerűen verhetetlen. Tetszett, hogy Nora még akkor sem veszíti el humorérzékét, és szemtelenségét, amikor a saját élete forog kockán.


"- (...) Nem sűrűn vagyok nők társaságában. Sokkal jobban szeretem a férfiakét.
- Nekem sincs sok barátnőm. Kevesebb dráma, több farok. Megértem magát."

A regény nagy része Nora rabsága és a többieknek a kiszabadítására tett erőfeszítéseit ölelik fel. Mindeközben felelevenítődnek az olvasó előtt régi történetek Søren, Nora és Kingsley múltjából, melyeket Nora "mesél el" Marie-Laurenak, a fogvatartójának. Az az igazság, hogy mi olvasók nem igazán érezzük ezeket elmesélésnek, hanem inkább közbeékeléseknek, melyek fellebbentik a fátylat a múltról, így annak bizonyos részeit ismerjük meg, viszont vannak történetek, amelyek számunkra már nem ismeretlenek. Mégis volt egy-két gyöngyszem ebben a visszaemlékezés áradatban, amelyekért megérte őket olvasni.
Ezzel párhuzamosan a kiszabadítók táborát is jobban megismerjük, érezzük mennyire aggódnak Noráért, és bármire képesek azért, hogy újra közöttük lehessen. Ekkor már szinte érzi az olvasó a tehetetlenség, és a tenni akarást kettősét.


"- És aztán? - kérdezte Wes.
- Kihozom - mondta Kingsley. 
- Maga hozza ki? - Wes odafordult Kingsley-hez. - Maga és milyen hadsereg? 
- Nincs szükségem hadseregre. 
- Mi az? Maga a francia James Bond, vagy mi? 
- Dehogy. James Bond vanília. 
- Máris jobban érzem magam - mondta Wes és ujjaival végigszántott a haján. - 
Perverz James Bond megmenti Norát."


Végül megszületik a döntés, ami akár hőseink sorsát is megpecsételhetné. Mégis vannak olyan momentumok, amelyeken keresztül érezhető, hogy van érzelmi mélysége a könyvnek, a szereplők közötti kapcsolatnak.
Nagy vonalakban erre épül fel a sztori, de azért a kellő időben mindig csavarint egyet az írónő a történeten. Egy-egy szereplőt jókor, jó helyen, és jó időben dob be szituációkba. Mesterien keveri a szálakat, és magát a sorozatot jellemző humor is megvan a történetben. Természetesen elmaradhatatlan erotikus részletek fűszerezik továbbra is kellő mennyiségben a sztorit.
Mindezek mellett azért, nem lehet elmenni amellett, hogy a befejezés tipikus "happy end". Mindenki megtalálja a párját, számítását, mindenki boldog a már általunk megszeretett szereplők közül. Ezzel a boldog befejezéssel végső soron a regényfolyam egy része is leszárul. Hiszen Az úrnő az Erdendő bűnösök sorozat Vörös évek folyamának befejező kötete, amelyben Nora Sutherlint, erotikus regényírót és dominát ismerhettük meg, az ő életét, és azt őt körülvevő embereket.



Összességében nagyon tetszett a történet. Egyszerűen lebilincselő volt olvasni. Igaz néha egy-két visszaemlékezés nem nagyon kötött le, és a Wesley és Laila között kialakuló kapcsolat se lepett meg túlzottan, sőt meglehetősen kiszámítható volt, hogy a végén erre viszi ki az írónő ezt a szálat.
Várom a folytatást, amely már a Fehér évek első kötete A szent lesz.

Értékelés: 5/5** - Nagyon szerettem, azt kaptam amit már eddig is megszokhattam az írónőtől. Még mindig meg tud lepni egy-egy húzásával.
Üzemeltető: Blogger.