Stieg Larsson: A tetovált lány

Már nagyon régen szerettem volna ezt a könyvet elolvasni, és most volt rá érkezésem. Nem titok, hogy ez a vágyam abból fakadt, hogy a megjelenésekor (pár évvel ezelőtt) gyakorlatilag tömeghisztéria övezte ezt a regényt, és készült belőle film is (nem is egy), ami csak fokozta az érdeklődésem. (Igaz manapság már szinte mindent megfilmesítenek, de akkor is… nagyon nagyon érdekelt, hogy vajon miről szólhat.)

Nehézkesen indultam el vele. Nem is csoda. A könyv stílusa tömör, tényközlő, már-már zsurnaliszta, esetenként mintha egy újságot olvasnánk, nem egy regényt. Nem egy egyszerű olvasmány, akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ebben a regényben minden szónak súlya van, ami igaz is - nincsenek mellékvágányok. Nagyfokú koncentrációt igényel az olvasása (pont ezért esetenként számomra szinte fárasztó volt, mivel általában pihenésképp olvasok és hát A tetovált lány nem éppen pihentető olvasmány…). Az is nehézséget okozhat, már az olvasás kezdetén, hogy nem igazán látjuk még azt a bizonyos fényt az alagút végén, vagyis nem értjük, hogy mire akar kilyukadni az író. Ezt azért is hangsúlyozom, mert három szálon indul el a történet és a kezdetek kezdetén úgy érezzük, hogy ezek a szálak egymástól függetlenek és nem értjük, hogyan is fognak majd eggyé válni.

A három történet szál, három ember köré szerveződik:

Az indítás Henrik Vangerrel valósul meg, aki az egykor nagyon jelentős Vanger-konszern "nyugalmazott" igazgatója, és az életét egy negyven évvel ezelőtt történt eltűnési eset köti le, az eltűnt személy pedig, a szeretett unokahúga: Harriet Vanger. Az öregúr szent meggyőződése, hogy unokahúgát megölték és a gyilkosa immár négy évtizede kínozza őt a születésnapján, emlékezteti arra komor napra, amelyen Harriet eltűnt/meggyilkolták.

„– Próbálj megérteni! Öreg vagyok, hamarosan meg fogok halni. Semmi mást nem akarok már az élettől, mint egy választ – választ egy kérdésre, ami majdnem negyven éve megállás nélkül kínoz.”

A második szál Mikael Blomkvist gazdasági újságíró történetét tárja elénk. Az ő feltűnése, egy balul elsült és rágalmazási ügybe átcsapó újságcikk megírásával, megjelentetésével tárul a szemünk elé. Bepillantást nyerünk a cikk megszületésének a hátterébe, majd a megjelenést követően a bírósági tárgyalással, és az annak során hozott ítélettel is megismerkedünk, valamint ennek az ügynek a lezárását kísérő következményekkel. (Itt még nem tiszta az olvasó számára, hogyan kapcsolódik majd a történethez ez az egész…)

A harmadik szálat, pedig Lisbeth Salander (maga a tetovált lány adja). Ő a legösszetettebb karakter, ugyanakkor ő az, akiről csak morzsákat kapunk meg. Tudjuk, hogy felnőtt létére gyámság alatt áll, mivel pszichés problémái vannak és meglehetősen antiszociális képet mutat. Továbbá a kisebb gondolat töredékekből kiderül, hogy korábban bántalmazták. (Későbbiekben a könyvben is áldozattá válik, azonban lehet, hogy pont azért, mert szociopata a bántalmazóját áldozattá teszi - amit magunk között szólva elég jól kigondol és megszervez.)

„Lisbeth Salander attól félt a legjobban – aránytalan, betegesen nagy és fekete félelem volt ez –, hogy az érzései miatt nevetik ki az emberek. És erre tessék: hosszan tartó munkával, kemény erőfeszítések árán felépített önérzete itt hevert összetörve, megtiporva.”

Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy ez a három szál egybefonódik, szinte eggyé válik. Az eltűnési eset lesz a központi téma a cselekmény sodrásában, azonban gyorsan kiderül, hogy nem az állítólagos gyilkosság a hangsúlyos ebben a krimiben, hanem a szexuális bántalmazás és a családon belüli erőszak. Ezen túlmenően különböző pszichés magatartások jelennek meg (itt nemcsak Lisbethre gondolok), és nagy súly helyeződik a női kiszolgáltatottságra is.

Nehéz erről a könyvről írni, mert megdöbbentő az, amivel szembesülünk az oldalakon. Ez a könyv nem egy "lágy" krimi, vagy könnyed olvasmány. Meglehetősen brutális leírásokat tartalmaz, nem finomítja és nem kendőzi el az író ezeket - esetenként földhöz vágja az olvasót az, amit olvas és nem hisz a szemének, hogy leírva látja ezeket az eseményeket; drasztikus az őszintesége.

Végső soron meg kell, hogy valljam minden kezdeti nehézség és brutalitás ellenére tetszett a könyv. Letaglózó a történet, és amint beindulnak az események letehetetlen a regény.

„Vannak azonban történetek, amelyek nem engedik el többet az embert, bemásznak a bőre alá.”

Sok feltárandó rejtély és kiszámíthatatlanság jellemzi, ezért vonzza az olvasókat. A Millennium-trilógia első kötete után elképzelni sem tudjuk még, hogy mit tartogatnak a további kötetek. 

Értékelés: 5/5 - Ez egy nagyon komoly könyv volt, és a téma amely köré íródik meglehetősen kemény. Tetszett a leplezetlensége és a tárgyilagos stílusa. Ha végig gondolom még mindig a hatása alatt vagyok az olvasottaknak.